Szenior Önkéntesség

 

Az Önkéntes Központ Alapítvány már a kétezres évek közepén felismerte a szenior korosztály aktív társadalmi részvételének jelentőségét. Az Alapítvány „A magyarországi önkéntesség fejlesztési stratégiája 2007-2017” c. dokumentumban hagsúlyozta az idősebb generáció önkéntes szerepvállalásra való ösztönzésének és támogatásának jelentőségét. (a stratégia innen tölthető le)

 

2008-as évtől számos olaszországi, portugáliai, szlovákiai, szolvéniai és romániai partnerszervezetekkel megvalósított Gruntvig csereprogramot valósítottunk meg. Ezek eredményeként a kezdeményezésünk nyomán 2013-ban jött létre a TESZÜNK Szenior Önkéntes Klub, mely immáron száznál is több taggal rendelkezik. A tagok a legkülönbözőbb szervezeteknél és intézményeknél vállalnak önkéntes tevélenységeket, továbbá sajtát kezdeményezéseket is indítanak. 

A Klub és az ÖKA közös kezdeményezéséből 2016-ban nőtt ki az Idősek Barátai Program, mely keretében egyedül élő idős embereket látogatnak az áltaunk szervezett önkéntesek. 

 

Amennyiben szívesen bekapcsolódna a Klub életébe, keresse Scholtzné Hibay Alízt a tettrekeszklub[kukac]gmail.com e-mail címen. Ha az Idősek Barátai Programunk érdekelné keresse Hadrévy Borbálát a hadrevy.borbala[kukac]onkentes.hu e-mail címen vagy a 06-20-804-4977-es telefonszámon.